Lélekmelegítő rovatunk eddig is népszerű volt, most viszont egy szakember véleményét, gondolatait, tanácsait olvashatjátok minden héten mostantól, heti rendszerességgel.

Dr. Szilágyi Zsuzsanna PhD

pszichoterapeuta szakorvos, pszichológus

Lélekmelegítő rovatunk szaktanácsadója 30 éves orvosszakmai jártassággal rendelkezik.

Kidolgozta az egyénre-szabott életstílus orvoslás módszertanát. Egyedülállóak Stresszkezelő, Szülő-gyerek problémamegoldó és Tanulható boldogság női programjai.

Nagy tapasztalattal rendelkezik az alkohol probléma kezelésében is, mely során a leghatékonyabb módszert, a magatartás terápiát alkalmazza. Meggyőződése, hogy a boldogság tanulható és tanítható – e szerint a credo szerint alakította ki konzultációs eljárásait.

Rendelés: Oxygen Medical Naphegy Magánorvosi központ

Cím: TABÁN - 1016 Budapest, Naphegy utca 67.

Tel: +36 70 884 3052

E-mail cím: info@eletstilusorvoslas.hu

Olvassál többet róla: http://www.eletstilusorvoslas.hu/

Első írását fogadjátok és olvassátok szeretettel!

Intimitás önmagunkkal...

Az egyedüllét ugyanúgy az életünk része, mint a párkapcsolat vagy a barátság.

Az életünk során nagyon sok olyan helyzetet élhetünk meg, amikor magányosnak érezzük magunkat. Ilyenkor egyedül maradunk az érzéseinkkel, a gondolatainkkal és a problémáinkkal. Üresség és a világtól való elzártság, kirekesztettség és fájdalom jellemezhet bennünket.

Fontos, hogy tudjuk, hogy az egyedüllét nem feltétlenül magány. Nem minden egyedül élő ember lesz egyben magányos is, miközben sokan családja, barátai körében vagy nagyobb társaságban is átélhetik ezt az érzést.

De mint ahogy tudjuk, hogy különböző helyzeteket különbözőségeinkből adódóan különbözőféleképpen élünk meg. Így vannak, akik nagyon félnek az egyedülléttől. Ezek az emberek jellemzően nagyon boldogtalanok is, ha egyedül vannak. Miért is?

Nem bírok egyedül lenni!

Ez a felismerés gyakran kísérthet bennünket. Többnyire szükségét érezzük annak, hogy valaki, egy másik ember ott legyen mellettünk, mert úgy érezzük, hogy csak akkor vagyunk boldogok.

Bizonyított dolog, hogy az újszülött nem tesz különbséget önmaga és a világ többi része között. Nem tudja, hol ér véget ő és hol kezdődik a másik ember. Ha egy csecsemő megfog egy játékot, azt önmaga részének tekinti, ha elvesszük tőle, akkor az a játék megszűnik létezni számára. Ilyenkor az agyunkban még nincsenek „kapcsoló táblák.”

De ahogy fejlődik a gyermek, az agya kezd a tapasztalatai alapján „huzalokat” kiépíteni és kialakul benne az „én” és a „mások”tudatának érzése.

Az életünk korai szakaszában elérhető fontos személyekkel való kapcsolataink így vésődnek belénk. Így a lelkünk is egyre bonyolultabbá válik. Ha kisgyermekkorban nem alakul ki az egyensúly, a bizalom a környezettel, akkor ez a felnőtt nagy valószínűséggel egész életében vágyakozni fog arra az érzésre, amikor minden lehetséges volt, azaz az egyetlenség érzésére.

Így nem csodálkozhatunk azon, hogy sokan azt érzik, hogy ha egyedül vannak, akkor boldogtalanok.

Ők azok, akik mindent megtesznek azért, hogy ne kelljen egyedül lenniük, hiszen akkor magányosnak érzik magukat. Sokszor még akkor is kompromisszumot kötnek, ha elviselhetetlen bánatban és magányosan élik meg a párkapcsolatukat, csak nehogy egyedül maradjanak. Vagy egy másik lehetőség, hogy egyik kapcsolatból a másikba rohannak, de előfordulhat az is, hogy alkohol okozta mámorba menekülnek, amivel az egyedülléttől való szorongásukat oldja.

Igen, mert ők azok, akik hatalmas szorongással és stresszként élik meg az egyedüllétet. Nagy valószínűséggel a legnagyobb késztetés az életükben az, hogy nemet mondjon az egyedüllétre. Nyílván ez egy negatív hajtóerő, ami hosszútávon rombol, mert minden mást maga alá fog gyűrni.

Miután továbbra is elakarja kerülni az egyedüllétet, nem engedik meg maguknak, hogy szembenézzenek az önállótlanságukkal. Fontos, hogy mindig elterelje valami a figyelmüket. Ha állandóan egy ilyen környezetre vágyunk, rohanunk egyik helyről a másikra, egyik kapcsolatból a másikba. A megoldatlan konfliktusokat nem engedjük, hogy felszínre jöjjenek, a félelmeinket elfojtjuk és persze mindeközben áldozatnak érezhetjük magunkat. Rutinos önpusztítókká válhatunk.

Mi a teendő, ha magára ismert?

Az egyedüllét néha egy feladat, amellyel mindannnyiunknak szembe kell nézni. Nem lehet elfutni előle. Meg kell oldani. Lehet, hogy egy lépés a szabadság felé.

Ez nem azt jelenti, hogy a világtól elvonulva kellene élnünk. Sőt…

Használjuk ki a szabad óráinkat arra, hogy teljesen önmagunkkal legyünk. Ez kezdetben, lehet, hogy nagyon szokatlan. Elképzelhető, hogy előre be kell tervezni a napirendbe, döntést kell hozni érte.

Ha kezdetben nehéznek találjuk a feladatot, ne ijedjünk meg.

Ha ezt észben tartva közelítjük meg választásunkat, könnyebb lesz felhagyni azokkal a dolgokkal, amelyekről azt gondoljuk, hogy még mindig jobb, mintha egyedül lennék. Azért nehéz nemet mondanunk egy esetleges rossz párkapcsolatra, mert lehet, hogy pillanatnyilag örömet okoz, pl. mert nem kell egyedül lennünk és mégis meg kell tagadnunk magunktól.

Másik nézőpontból sokkal könnyebb meghozni a döntést, ha azt érezzük, hogy nem lemondunk valamiről, hanem megajándékozzuk magunkat a szabadsággal, mely néha egy rövid időre egyedülléttel párosulhat. Azt sem felejtsük el, hogy sokan félve az egyedülléttől a boldogtalanságtól, nem mernek kockáztatni. Inkább nem tesznek semmit, mert biztosak akarnak lenni abban, milyen következményekkel jár a következő lépésük. Persze lehet, hogy éppen-e miatt nem lesz részük sohasem a boldogságban.

Ha nem akarjuk persze látni, akkor elfordulhatunk ettől az úttól, de az a rossz hírem, hogy továbbra is bennünk marad. Ha mégis érezzük magunkba a vágyat, akkor tegyük fel magunknak a kérdést, hogy miként juthatunk el a célhoz? Viszont akkor kénytelenek leszünk akár egy rövid időre is azt tenni, ami ellen tiltakozunk. Rövid időre egyedül lenni.

Az egyedüllét esély, a legjobb tanítómester, hogy valódi ismeretséget kössünk valódi önmagunkkal, és az így szerzett új tudásbirtokában tisztábban lássuk, mi a vágyunk igazán.

Az egyedüllét megdöbbentő és rendkívüli ajándék, hogy időt és teret adjon önvalónk megismerésére és gyarapodására.

Mindegy, hogy magunkban mélyülünk-e el éppen, kellemes vagy kellemetlen időszakot élünk-e, a fejlődés érdekében szembesülünk-e bizonyos érzelmekkel, egyszerűen megfelelő és kielégítő társaságnak éljük meg magunkat. Akár valamilyen kellemes tevékenység közben, akár csak úgy, semmit nem csinálva, lazítva, lengedezve: rendben van körülöttem a világ, és rendben vagyok benne én is. És ha készen állunk arra, hogy őszinték legyünk önmagunkhoz beteljesedhet a vágyott boldogság. Merjünk egyedül lenni, másként gondolkozni.

„Mikor el merem viselni az egyedüllétet, felzeng a világ. Megszólal az egész. Jelen kell lenni az elviseléséhez, az igaz; erő kell annak tudomásulvételéhez, hogy az egész életem – mindenki, akit ismerek és minden, amit tudok – most és egyidejűleg válik esedékessé: az egyedüllét csöndjében egyszerre szólal meg. Ilyenkor én is ezerfelé tudok beszélni egy időben, és a gondolatok összehasonlíthatatlanul gyorsabbak a szónál, talán gyorsabbak a fénynél is. Nagy esély, egyedülállóan csodálatos estély valakivel magunkban lenni. Ünnep.” (Kornis Mihály)