Napi egyperces kínai horoszkóp

fullbeauty

2020. június 26 péntek

Fém Patkány

e20131030_5.jpg

A mai napba mintha az egész év üzenete bele lenne sűrítve, mert a napi uralkodó energiák azonosak azokkal, amelyek a 2020-as évünket uralják.

Ha valamit meg akarunk szüntetni az életünkben, a mai nap alkalmas arra, hogy belevágjunk. Könnyebb lesz objektívan döntést hoznunk és amit ma kimondunk, azt nagy valószínűséggel nem fogjuk később megváltoztatni.

Ma kevésbé fogadjuk el, ha valami nem sikerül, a küzdőszellemünk és kitartásunk erősebb lehet ma és addig megyünk, ameddig el nem érjük, amit célul tűztünk ki.

Ha hivatalos ügyben kell eljárnunk, ügyeljünk arra, hogy a szabályokat betartva cselekedjünk és járjunk el, így sikerrel fogunk járni.

Ezzel együtt kicsit szétszórtabbak lehetünk, mint máskor. Ha ma azt érezzük, hogy nehezebb koncentrálni vagy össze-vissza csapongunk, akkor legyünk magunkkal türelmesek és elnézőek.

Ugyanakkor könnyebben hangolódunk az intuíciónkra, így ma érdemes erre nyitottabban töltenünk a napunkat.

*A napi energiák általános jellemzései nem veszik figyelembe a személyes energia-mintázatokat, ezért a megélések az egyéni képletek tükrében eltérhetnek. 

Pontosabb előrejelzést csak személyre szabott képletelemzés után tudok mondani. Ha kíváncsi vagy arra, hogy személy szerint neked hogyan alakulnak várhatóan az életeseményeid, akkor keress meg bátran!

Facebook: https://www.facebook.com/nyilas.anita.kinaiasztrologus

Instagram: https://www.instagram.com/nyilas.anita.kinaiasztrologus

Weboldal: www.nyilasanita.hu



A bejegyzés trackback címe:

https://fullbeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr215948194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...