Holisztikus hajápolás Csillával!

fullbeauty

Az Oway sajótájékoztatóján találkoztam először Csillával, akinek gyönyörű, természetes vörös hajzuhataga rögtön feltűnt. Két nyitott ember, hamar egymásra talál egy sajtóeseményen, és ez most sem volt másképp...Hamar szóba  elegyedtünk, és mindenki elmesélte, milyen apropóból van ezen a csodás rendezvényen. Amit akkor megtudtam Csilláról, azt most Veletek is megosztom...Vágatlanul, szószerint ismerjétek meg az Ő kis történetét.

"Középiskolai éveim alatt kezdett érdekelni minden, ami a  külső szépséggel kapcsolatos. Első lépésként elhelyezkedtem a szépségszakmában mint fodrász.Jelenleg 15 éve dolgozom benne rendületlenül. Egy idő után úgy éreztem ez nem elég, és szeretném, a belső szépséget is előhívni az emberekben,szerintem itt kezdődik az igazi szépség fogalma!

csilla.jpg

8 éve megismerkedtem a masszázs szeretetével is . Nap mint nap, életfeladatomnak érzem, hogy mikor a vendég eljön hozzám, megpihenjen ,egy frissítő indiai fejmasszázs közben relaxáljon,kívül és belül is feltöltődjön és megújuljon.

Számomra ez a komplex látás és odafigyelés, és ez teljessé tesz engem. Elhatároztam, hogy megpróbálok egyensúlyt teremteni a külső és belső harmóniára.Igyekszem mindenkinek a saját stílusához megfelelő önazonos  frizurát elkészíteni. Nagyon fontos nekem ez a szolgálat,valahol egy wellness módon szeretném kényeztetni a vendégeimet.

Már csak egy apró láncszem hiányzott ebből a csomagból, ami pontosan egy termékcsalád, amivel kiegészíthetem a tudásomat és az elhivatottságomat.

Nagyon örülök, mert rámtalált az Oway! Egy teljesen 100% -ig bio organikus márkáról van szó, ami fantasztikusan működik, miközben megóvja a hajat minden szinten. 

oway_3.jpg

Igazán azonosulni tudok ezzel a természetközeli szemlélettel. Úgy döntöttem, így szeretném képviselni tovább magam kéz a kézben az Oway-el .Szeretettel várom minden kedves meglévő és leendő vendégeimet egy barátságos szalonban, Élményutazásra az Oway-el és Velem. Éljen a holisztikus hajápolás!

Nem titok, hogy ezek után én is meglátogattam Csillát a Fahéj Szépségstúdióban, ahol fantasztikus frizurát készített nekem természetesen Oway termékekkel! 

 

oway_csilla.jpg

 

 

 A csodás haj mellé egy isteni fahéjas kávé is járt stílszerűen...

csilla_haj.jpg

A végeredménnyel nagyon elégedett voltam...Le is tettem a voksomat a termékcsalád és Csilla mellé! Csak ajánlani tudom Őt!

 

Fahéj Szépségstúdió

Károly Csilla

https://www.facebook.com/csilla.karoly.3?fref=ts

Elérhetőség privátban!

 



A bejegyzés trackback címe:

https://fullbeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr7812314179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...