Mellbevágó téma...

fullbeauty

 

Gyermekszülés után a nők többsége elégedetlen lesz a testével. Súlyfelesleg, narancsbőr, és persze a mell állapota is megváltozik, ami sok nőnek a szépség, és a nőiesség szimbóluma.

A megereszkedett keblek, komoly lelki traumához is vezethetnek, és ez kihathat az anya- gyermek kapcsolatra is, amely igen súlyos következményekkel járhat.

 

mellplasztika.jpg

 

Sok anya, ilyenkor teljesen összeomlik, nem érzik vonzónak magukat, és nem mernek tükörbe nézni. Nem tudnak mit kezdeni megváltozott testükkel. Gyűlölik a külsejüket, kiemelt figyelemmel a melleiket. Depresszió alakulhat ki. Súlyos állapot az, amikor már azt érzik, hogy hiába van mellettük a gyermekük - ami valljuk be a legnagyobb öröm egy nő életében -, mégis csak arra tudnak gondolni, hogy mennyire borzasztóan érzik magukat a testükben. Ezután kialakulhat egy bűntudat, mert úgy érzik, nem tudnak ilyen hozzáállással jó anyává válni.

Egyszóval kialakul egy ördögi kör…Ekkor kell a segítség. Vagy egy jó pszichiáter, de ami még jobb egy jó plasztikai sebészet.

Nagyon sokat számít egy nő életében az, hogy elégedett-e a testével. Ha egy nő újra elégedett önmagával, elégedett lesz a világ sok fontos dolgával. Mint például az anyaság…

 

Ha hasonló problémákkal küzdesz, és rászántad magad egy mellplasztikára, ne tétovázz!

Ajánlatunk : http://www.budapestplasztika.hu/hu

Hasonló témákat találsz itt : http://www.budapestplasztika.hu/hu/plasztika-noknek



A bejegyzés trackback címe:

https://fullbeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr648318092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...