Bőrmegújúlás tavaszra a Rossmannal termékeivel!

fullbeauty

 

Bár a téli időszakban bőrünk krémigénye megnő, tévhit, hogy a bőrtípusunknak és az évszaknak megfelelő készítményekkel már mindent megtettünk a fiatalos, üde megjelenésért. Az igazi csodák ugyanis éjszaka történnek a bőrünkkel: az alvásidőben amellett, hogy a testünk pihen,  bőrünk is regenerálódik, újjáépül, ezáltal az anyagcseréje aktívabb lesz, mint nappal.  Az aktívabb anyagcsere révén pedig arcbőrünk a krémekben lévő hatóanyagokat jóval hatákonyabban tudja felhasználni, mint passzív állapotában. Az éjszakai kozmetikumok éppen ezért összetevőkben gazdagabbak, testesebbek, nehezebb állagúak, illetve ideális esetben antioxidánsokat és a bőr saját kollagéntermelését fokozó sejtregulátorokat is tartalmazzanak. Dr. Pellion Szilvia bőrgyógyász-kozmetológus segítségével bemutatjuk azokat a hatóanyagokat, amelyek egyik évszakban sem nélkülözhetnek a szépítő alvás alatt.

 

Milyen hatóanyagú termékeket válasszunk?

Dr. Pellion Szilvia bőrgyógyász-kozmetológus véleménye szerint „az egyik leghatékonyabb anti-aging hatóanyag a retinol, ami egy A-vitamin származék. Csökkenti a ráncokat, fokozza a felszíni sejtmegújulást, stimulálja a kollagénrost szintézist, halványítja a pigmentfoltokat, illetve csökkenti a faggyútermelést, így a pattanásos bőrtüneteket is javítja. Az éjszakai krémek, a nyugtató, bőrtápláló maszkok felvitele előtt azonban nagyon fontos a smink és a napi szennyeződések alapos eltávolítása.”

 

Melyek a klinikailag bizonyított hatóanyagok a bőrfiatalításban?

Retinoidok (a legtöbbet vizsgált anti-aging összetevő,  A-vitamin származék, retinol, retinil-palmitát, retinil-acetát, retinolsav), AHA / alfa hidroxisavak, peptidek/acetyl hexapeptidek/argireline, réz/CU peptidek, koenzym Q10, C-Vitamin, hialuronsav, polyfenolok (például zöld tea kivonat), cink, B-, E-, K- és D-vitaminok, resveratol, BHA, béta hidroxi-savak, polihidroxisavak, koffein, niacinamid / B3-vitamin, növényi peptidek, szőlőmag kivonat

Ezek a hatóanyagok képezik a Rossmann minőségi sajátmárkás kozmetikai termékeinek alapját. A téli éjszakai bőrápoláshoz a Rossmann szakértői az alábbi termékeket ajánlják.

Isana Revitalizáló Q10 Éjszakai Krém - 50 ml

A Isana revitalizáló éjszakai krém Q10+Polylift-tel, szőlőmag olajjal és kakaóvajjal ápolja a bőrt, puhává és simává varázsolja, óvja a kiszáradástól. Az allantoin nem irritatív, megnyugtatja a bőrt, elősegíti a természetes megújulást, és segíti visszanyerni a nedvességtartalmát.

isana-q10.jpg

Isana Hydro Booster ampulla - 7 db

A készítmény visszaadja a bőr vitalitását és megvédi a környezeti ártalmaktól, amelynek eredményeként felfrissül, és észrevehetően puhább, lágyabb lesz.

isana-hydro.jpg

 

Alterra Anti Age éjszakai krém - 50 ml

Az Alterra éjszakai krémet kifejezetten az érett bőrre fejlesztették ki. Ginkgolevél és zöldtea kivonattal véd a szabadgyökök és az idő előtti öregedéssel szemben. Természetes Q10 és E-vitamin hatóanyagai segítik a bőr regenerálódását, a bambusz és orchidea kivonattal pedig finomítja, sugárzóvá varázsolja. A birsalmamag és homoktövis olajának köszönhetően a készítmény gyulladáscsökkentő hatású, karitévaj tartalma pedig lágyan ápolja a bőrt. A termék lágy vanília illatú, szintetikus színezőt és illatanyagokat, illetve tartósítószert nem tartalmaz.

alterra-q10.jpg

 

Alterra Éjszakai Krém Aloe Verával - 50 ml

Ezt az éjszakai krémet aloe vera kivonatával kimondottan a száraz és érzékeny bőr igényeinek megfelelően fejlesztették ki. Értékes jojoba olaj, olíva olaj és shea vaj tartalma ápolja, az éjszaka folyamán pedig helyreállítja a száraz, érzékeny bőr egyensúlyát. Ellenőrzött biológiai termesztésből.

 

alterra-aloe.jpg

Alterra Hydro éjszakai krém szőlő és fehértea kivonattal - 50 ml

Az Alterra éjszakai krém kifejezetten a nedvességhiányos bőrre lett kifejlesztve, amely már az első ráncok megjelenésétől alkalmazható. A hidratáló hatású hialuronsav és a Pentavitin az éjszaka folyamán regenerálják a bőrt, a fehér tea kivonatával együtt pedig a bőröregedés első jelei ellen is véd. Ezen felül értékes olívaolaj és szölőkivonat tartalma bársonyosan széppé varázsolja bőrt. Ellenőrzött biológiai termesztésből.

alterra-szolo_1.jpg

 

Nagyon fontos az ágynemű is!

A pihentető alvás szempontjából az alvás során használt textilek is kulcsfontosságúak. A Rossmann erre is kínál megoldást: karácsonyig kapható a drogérialánc első, sajátmárkás ágyneműkollekciója. A prémium minőségű textilek mintázatát Budapest ikonikus helyszínei ihlették, a grafikákat pedig a tervezők a legújabb trendeknek megfelelő stílusban alkották meg. A limitált darabszámban elérhető ágyneműk kétféle mintával, négyféle színben kaphatók.

A fekete vagy fehér grafika hátteréül a fehér, a sötétkék, a levendula és a citromsárga ányalatokat választották a dizájnerek, így a sorozat darabjai kiválóan illeszkednek bármely enteriőrbe. A divatos és kényelmes szettek mellé kétféle színben lepedő is megtalálható a kínálatban. A vidám kollekció darabjai január 31-ig megvásárolhatóak a Rossmann őszi-téli lojalitás programja keretében az ország összes Rossmann üzletében.

rossmann_varosilegenda_agynemuk_2.jpg

 

 



A bejegyzés trackback címe:

https://fullbeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr6513601999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...