Mi az idei körömtrend?

fullbeauty

 

Valószínűleg nem árulok el nagy titkot azzal Nektek, hogy, a  körömlakk divat évről évre változik. Míg eddig minden korszaknak megvolt a maga trendszíne, addig napjainkban ez már nem érvényesül igazán. Természetesen minden évnek és évszaknak megvannak a meghatározó árnyalatai, azonban ezeket elég csupán iránymutatásnak venni. A körömlakkozás mára az önkifejezésünk egyik meghatározó eszköze, mellyel még inkább hangsúlyozhatjuk személyiségünket.

gel_hatasu_koromlakk_mood_2.jpg

A színek, finishek és textúrák végtelen tárháza írta felül azt az irányzatot is, miszerint a kezünkön és a lábunkon a körömszínnek meg kell egyezni, így ma már nyugodtan választhatunk eltérő árnyalatokat, sőt, akár egy manikűrön belül is variálhatjuk az árnyalatokat. Mi szerint válasszunk azonban ki a színeket ehhez?

Az év trend színei:

A Pantone minden évben közzéteszi, hogy melyik árnyalat lesz az év trend színe. 2016-ban viszont egy helyett most kettőt is ünnepelhetünk, melyek a pasztell rózsaszín Roze Quartz és a baba kék Serenity. Ezzel a két színnel biztosan nem lőhetünk idén mellé, hiszen a két bájos árnyalat nagyszerűen mutat külön-külön illetve együtt is.

Pasztellt a pasztellel

Az előzőből kiindulva jön a következő aranyszabály, mely szerint egy pasztell árnyalat mellett mindig jól mutat egy másik. Legyen az akár rózsaszín, sárga, zöld, vagy kék, ezek a halvány, lágy árnyalatok mindig pompás párt alkotnak bármilyen alkalomra.

Világos és sötét színharmónia

Talán az egyik legegyszerűbb és legkézenfekvőbb színkombináció, ha egy adott szín világosabb és sötétebb árnyalatait társítjuk – sötétkéket a világossal, babarózsaszínt a fuksziával vagy pinkkel és így tovább. Amennyiben több árnyalattal rendelkezünk egy színből, akkor akár színátmenetet is képezhetünk körmeinken.

Hideg és meleg árnyalatok kontrasztja

A hideg és meleg árnyalatok annak ellenére, hogy látványuk külön-külön más érzetet kelt bennünk, együtt tökéletes harmóniát alkotnak. Próbáljuk ki például azt, hogy egy meleg pirosas árnyalat mellé egy hűvösebb rózsaszínt vagy éppen egy meleg zöld árnyalathoz egy hideg, kék árnyalatot teszünk. A hatás meglepően egységes és kiegyensúlyozott lesz.

 

Color-blocking

A color-blocking néhány éve vált igazán elterjedté a divat világában. Az irányzat alapvetően a színtudományban használt úgynevezett színkörön egymással szemben elhelyezkedő komplementer, azaz kiegészítő színek párosításán alapszik, melyek együtt feltűnő, izgalmas és absztrakt összhangot alkotnak. A talán legelterjedtebb komplementer színpárok, melyet a divatban is előszeretettel használnak, a sárga-kék, a narancssárga-zöld vagy a zöld-piros, illetve a rózsaszínek különböző árnyalatai és azok kombinációi. A lényeg, hogy ne használjunk egyszerre túl sok színt, ehelyett lazítsuk az összhangot semleges színekkel, például szürkével. Ilyen értelemben igazából a fekete és a fehér is egy color-blocking kombinációnak vehető, hiszen annak ellenére, hogy nem számítanak valódi színnek, mégis izgalmas és látványos hatást keltenek egymás mellett.

Az előző elméletek alapján kiválasztott színeket felkenhetjük tetszés szerint akár felváltva egy-egy ujjunkra, esetleg kiválaszthatunk egy körmöt, melyet más színre festünk, mint a többi, vagy akár az egyik színnel manikűrünket, másikkal pedig pedikűrünket ékesíthetjük. Bármilyen variáció mellett is döntünk, sose felejtsük el a legfontosabb szempontot, méghozzá azt, hogy saját magunknak tetsszen, így biztosan jól érezhetjük magunkat a kiválasztott árnyalatokban.

gel_hatasu_koromlakk_lavendar_sky_mood.jpg

 

Új AVON Gél hatású körömlakkok

Az AVON Gél hatású körömlakkjai teljesen megújultak, a körömlakkrajongók legnagyobb örömére. Az új, továbbfejlesztett formula, ápoló omega olajokkal gazdagodott, akár már egy rétegben is intenzív színt és még több ragyogást biztosít körmeinknek. Az új Gél hatású lakkok segítségével UV lámpa nélkül készíthetünk magunknak tartós és ragyogó manikűrt, mely a hagyományos körömlakkokhoz hasonlóan egyszerűen lemosható. A már megszokott színek mellett a paletta ráadásul további 6 új trendi árnyalattal bővül.

szinvalaszt_kisokos_infografika.jpeg

Az új árnyalatokon kívül a kollekció egy Gél hatású fedőlakkal is gazdagodott. A fényes fedőlakk segít tartósabbá tenni a színt, használatával a manikűr nem töredezik, és nem pattog le. Bármilyen körömlakkal használható, így segítségével kedvenc lakkjainkat is tartósabbá tehetjük.

Ajánlott fogyasztói ár: 1398 Ft

 



A bejegyzés trackback címe:

https://fullbeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr48686524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...